Nos, éppen azon töprengtem, melyik is kedvenc regényem - már ha az embernek lehet ilyenje ebben a gazdag irodalmi világban -, mikor eszembe jutott Daniel Keyes eme fantasztikus lélektani-sci-fi műve. Eztán, rögtön bevillant Hemingway regénye .... Érdekes, ugye? Két teljesen különböző témájú és szemléletű írás: a XX. századi Amerika és a spanyol polgárháború partizánjai .... Ám a két főszereplő sorsa, bármilyen különösen is hangzik, közös: mindketten rákényszerülnek, hogy egy tartalmas életet sűrítsenek bele egykét napba, illetve hónapba.

Keyes hőse, Charlie, egy szellemileg visszamaradott harmincas korú férfi, aki egy pékségben dolgozik, ahol mindenki gúnyt űz belőle - és, nem ismervén fel ennek rossz mivoltát, ő is velük nevet, barátainak tekinti őket. Ám egy napon egy kísérleti operációt végeznek el rajta, ami gyökeresen megváltoztatja életét: okos lesz, sőt: zseniális elme, akinek már a legnagyobb tudósok sem tudnak újat mondani, hazáját és a tudományt szolgálja; másrászről, elveszíti "barátait", rájön az igazságra velük kapcsolatban, ők pedig már élvezik az "okos Charlie" társaságát, aki túlszárnyalta őket eszével, már nincsenek vele szemben fölényben, nem lehetnek képmutatók - de Charlie-nak ez fáj, mert ő valóban barátainak érzi őket ekkor is. Ezek után új társaságba kerül, megismeri a tudást és a szerelmet. Néhány hónapot él így, aztán a vele egy időben operált fehéregér, Algernon, legyengült, majd meghalt. Ekkor vált világossá Charlie számára, hogy az ő sorsa ugyanez. Igyekezett még gyorsan minden fontos dolgot elintézni, felkereste - még ép elmével - rég nem látott anyját és testvérét ( akik örültek neki, majd közönyössé váltak iránta ); ám gátlásai miatt szerelme "csupán" érzelmi síkon maradt, és végleg elmúlt, mint az ő tudása - pár hónap után ugyanaz a szerény, jólelkű, ám ostoba és naiv emberré lett, aki volt; mindössze ennyi változással: már nem tudta ugyan miért, de látodatta Algernon sírját, és vitt rá virágot. Szerelme visszaváltozott tanárnőjévé, a pékség dolgozói pedig barátaivá: úgy ugratták, mintha misem történt volna. Itt tehát megvan egy bizonyos fokú feloldás ....

Hemingway Jordan-je ezelőtt már számos veszélyes küldetést hajtott végre a partizánok segytségével, és most egy hídrobbantás lenne a feladata. Életét eddiog sosem féltette; sőt, tudta azt is, hogy a vele együttműködők élete is veszélyben van, de őt ez nem foglalkoztatta, hajlandó volt őket feláldozni a sikerért, a nemes cél érdekében. Ám ekkor találkozik a szerelemmel, egy fiatal lány személyében .... Minden megváltozik: élni akar, nem akar meghalni, már-már kétségei vannak a küldetés végrehajtását illetően is; először tört szívébe utat a félelem és a féltés érzése. Menekülési tervet dolgozott ki, és társait sikerrel meg is menekítette, ám ő életveszélyes sérüléssel maradt az ellenség közelében .... - a mű itt ér véget, még utolsó ereivel harcolni akar; nem tudhatjuk pontosa, életben marad-e, de valószínűshetjük halálát. Tehát a feladatát gépiesen végrehajtó szakember igazi, érző emberré válik a történet során. Tehát itt is jelen van némi feloldozás ....

Akkor mi is a különbség köztük? Egyértelmű eltérés, hogy Jordan tudja - vagy legalább sejti - végzetét, ám Charlie a körülmények áldozata, a félresikerült operációé. Mindegyikük veszített is, és nyert is a változással: valódi emberi életet kaptak, de azt el is veszítették; a bonyolult érzelmek szükségszerűen meg kellett bukjanak ebben a két, hozzájuk nem szokott karakterben ....